BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon olvasható szállítási feltételek elfogadása esetén licitáljon a termékre! TáskarádióA könyv listaára: 4990 Ft. Leírás:
Az elmúlt ötven év ötven magyar slágerét gyűjtötte össze és ültette szubjektív popkulturális környezetbe Poós Zoltán, aki Táskarádió című kötetével jelentkezett a 81. Ünnepi Könyvhéten. A regényíróként, költőként és könnyűzenei szakíróként egyaránt számon tartott Poós Zoltán a Rózsavölgyi és Társa Kiadó felkérésére írta meg a könyvet. Mint elmondta, a 2003-ban megjelent, és a hetvenes évek tárgykultúráját bemutató Szivárvány Áruház (legutóbb: 200321159) című könyve után nem tervezte, hogy újra populáris témát dolgoz fel, de élvezte az új feladatot. Mint sejthető, az 1960 és 2010 közötti slágerek közül válogatni csak szubjektív módon lehet - s ez a kötetet lapozgatva be is bizonyosodik. A kötet ebből az időszakból mutat be évenként egy-egy slágert: leírja a keletkezés körülményeit, ismerteti szerzőit, előadóit, tartalmát, jellegzetességeit és érdekességeit, igyekszik meghatározni értékeit. A hangulatfestő gazdag illusztrációs anyag vizuálisan is közelebb hozza az olvasóhoz a témát. Olyan híres számok elevenednek meg a régebbi évekből , mint a Pancsoló kislány, a Reszket a hold, a címadó Táskarádió, a Gyöngyhajú lány, a Tölcsért csinálok a kezemből, az Add már, Uram, az esőt!, a Ha én rózsa volnék, a Neked írom a dalt vagy a Limbó hintó. Az utóbbi évtizedeket a Zsákmányállat, a Szállj el, kismadár, az Úgy akartalak, a Kockacukor és a Szeretem azt a nőt képviseli. A kötet várhatóan népszerű lesz, így minden általános gyűjtőkörű könyvtár számára ajánljuk beszerzésre. ISBN: 978-963-88317-0-5A termék eladó új, olvasatlan állapotban. Kínálatunkban több mint tízezer új és használt könyv szerepel, melyeket raktárról tudunk szállítani. A gyerekkönyvektől kezdve a szépirodalmon át a bestseller kiadványokig rengeteg könyv címből választhat.
Nézze meg őket most: BookHouse Könyvdiszkont könyvekSzállítási feltételek: Személyes átvételre kizárólag a budapesti üzletünkben van lehetőség (az Örs vezér tértől 1 percre), hétfőtől péntekig 10. 00 és 17. 00 óra között. Házhoz szállítás futárszolgálattal, előre fizetéssel vagy utánvéttel lehetséges. A szállítási költség Magyarországon előre utalással 795 Ft., utánvéttel 995 Ft., de 10. 000 Ft. feletti vásárlás esetén a szállítás díjtalan. A leütést követő 1-2 munkanapon belül kerül a könyv a raktárból az üzletbe, így aznapi átvétel nem lehetséges. A leütést követő 7 napon belül, kérjük, e-mailen jelentkezzen a könyvért, és adja meg, milyen módon (személyes vagy házhozszállítás) szeretné átvenni a könyvet. Kínálatunkban kizárólag raktárkészleten lévő könyvek találhatók, azonban a beszerzések és eladások függvényében a készletünk folyamatosan változik, ezért sajnos előfordulhat, hogy a megrendelt könyv közben elfogyott.
Ajánlatunk a készlet erejéig érvényes. Készlethiány esetén, a megrendelést előfoglalásba tesszük és tájékoztatjuk Önt a várható szállítási időpontról. A gyors és pontos kommunikáció miatt kérjük, hogy lehetőség szerint e-mailben tartsa velünk a kapcsolatot! Kérjük csak a fentiek tudatában licitáljon a termékre! Köszönjük, hogy megtisztel bennünket bizalmával!
a BookHouse Könyvdiszkont Csapata
Jelenlegi ára: 4 340 Ft
Az aukció vége: 2011-09-20 00:11
. Poós Zoltán: Táskarádió - Jelenlegi ára: 4 340 Ft
Fontos
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Keveset használt 37es fehér sznadál eladó! Jelenlegi ára: 5 000 Ft Az aukció vége: 2011-06-24 12:51 . fehér szandál - Jelenlegi ára: 5 00...
-
Eredeti csomagolású 14 részes zepter kávéskészlet, csak azért lett kibontva, hogy le tudjam fényképezni. Jelenlegi ára: 7 500 Ft Az aukc...
-
1GB-os Kingston 400MHz-es DDR1 notebook memória eladó! Új, bontatlan csomagolásban. KVR400X64SC3A/1G Jelenlegi ára: 9 000 Ft Az aukció vé...
-
Kedves Érdeklődő! Üdvözli Önt a Fókusz Könyváruház csapata. Áruházunk 40 éve széles könyvválasztékkal áll a vevők rendelkezésére. Kedvező ...
-
30 darab bulbilli van egy adagban a ROCAMBOL (kunkori vagy évelő fokhagyma) fokhagyma sarjhagymából. Allium sativum. Különlegessége a kett...
-
BookHouse könyvdiszkont: Az ezer könyv házaTisztelt Érdeklődő! A BookHouse Könyvdiszkont Csapata üdvözli Önt! Kérjük, csak a terméklapon ...
-
Hoodia Gordini P57 kapszula (30 db) - 1 havi adag! Fogyasztó szer, mely - megszünteti az éhségérzetet (pl. a nassolási- evési kényszert) ...
-
TV kimeneti (TV out) kábel a telefonunkon tárolt filmek TV-n történő lejátszásához. Kompatibilitás: Samsung: i8000 Omnia II, i8700 OMNIA 7,...
-
PIZSOMA KETTŐ RÉSZES 68-AS,.... . PIROS .... NÉZZ SZÉT NÁLAM FOLYAMATOSSAN TÖLTÖM FEL KISLÁNY RUHÁIMAT ILLETVE HELYHIÁNY MIATT TERMÉKEIMET.....